„Egy monokli és plusz egy év”
A másodfokú tárgyalásom 2005. novemberében volt Szombathelyen, egy hétig tartott.
A tárgyalás miatt rabszállítón vittek, de szerencsére nem bilincseltek össze senkivel. Akkor már azért is hálás voltam, hogy Lilláéktól elkerülök egy hétre. Beraktak egy zárkába egy csomó 
ismeretlen lány közé, ahol szinte mindenki dohányzott. Én kértem, hogy tegyenek egy olyan helyre, ahol senki nem dohányzik, hát, hatalmas zúgolódás lett belőle. Utáltak érte a lányok. Szinte vágni lehetett a feszültséget, nem is bírtam, sírni kezdtem, de féltem, hogy meglátják, ezért megpróbáltam összeszedni magam.
2005. november 9. -941.nap
A második napom itt, már nem is tudom, mit mondjak. Ilyen kellemetlenül még nem éreztem magam. Az én hibám is, de mit tegyek, ha rosszul vagyok a cigifüsttől?! Nem elég a bajom, amiatt, ami pénteken vár rám, de még ők is ellenségesek velem. Uram, adj erőt és békességet! Nagyon bánt, hogy kritizálnak, vagyis inkább az, hogy egy órán keresztül engem fikáztak. Mindegy, tűrni kell, mert sajnos már nem a régiekkel vagyok. Reggel egyedül mentem sétálni, legalább addig is megszabadultak tőlem. Szívesen kitörölném a tegnapot. Ha tudtam volna, hogy ekkora gond, sosem szólok a cigi miatt, én könnyen tudok alkalmazkodni.
Fürdéskor megint kijutott a megalázó szövegből, de jobb ez így, mert úgy látszik, ezt érdemlem. Próbálok nem foglalkozni vele, de nem könnyű, egyfolytában rajtam van a sírás. Uram, kérlek adj erőt, mert nem bírom ki hétfőig. Összedőlt bennem minden, délután fájdalmas dolog történt, ami egy életre megmarad bennem, de nem tudok mit tenni.
.jpg)
Bekóstoltak. Az egyik tőzsgyökeres „főnök” behergelte magát, hogy én vagyok a kis szépség, mindenki csicsereg velem, majd ő megmutatja, hogy itt mi a rend. Utasított, hogy takarítsam ki a vécét. Én nem tettem meg. Rajtunk kívül még hárman voltak a zárkában. Egy pár percig nem történt semmi, aztán egyszercsak a hajamnál fogva lehúzott az ágyról és kaptam egy hatalmas sallert. A többiek semmit nem csináltak, ilyenbe nem száll be senki. Nekem hiába van könyörgő szemem, ilyenkor nincs segítség, ez mindenkinek a maga harca. Egy-két pofont kaptam, felrepedt a szám és bedagadt a szemem, de nem ütöttem vissza, ha hagyod magad, előbb szabadulsz. A való életben is így van – ebben már volt rutinom- nem akartam jobban feldühíteni.
Szerencsém volt, valamiért inkább hagyott a francba. Komoly bunyók vannak bent. A női börtön százszorta rosszabb, mint a férfi. A bezártság, a hatalmi harcok, a kiszolgáltatottság, sokan belekeserednek ebbe. Folyosón, zárkában, bárhol kitörhet verekedés. A leszbiknél gyakori, hogy mondjuk az egyik leszbifőnök ráhajt a másik leszbifőnök csajára, vagy nem adnak cigit. Durva, de vér nem folyik. Az őrök nem lépnek közbe, nem érdekli őket. A zárkában való verekedést is hagyják, amíg vér nem folyik. Megkupálja egyik a másikat, ennyi.
Apu kérdezte is a tárgyaláson, hogy mi ez? Mondom, csúszós a padló. Én nem tudok másnak a csicskása lenni, alárendelt szerepbe nem megyek bele többet. Az újakkal mindig ezt teszik, és ha bedőlsz, akkor véged! Mindig valami megalázó feladatot kell megcsinálni, és ha megteszed, akkor talpnyaló leszel. Mosni, mosogatni kell helyette, előkészíteni a kajáját, épp, hogy nem rágod meg helyette a falatot. Ha csomagos leszel, az azt jelenti, hogy részben vagy egészben megosztod vele, amit kapsz. A csicskák sorsa átmeneti, pillanatnyi megaláztatás, ha jön egy másik, akkor dobják, mint amikor lerágsz egy csontot és eldobod. Élhet ugyanúgy, mint a többi, megpróbálhat beilleszkedni a közegbe.
„Kulcsár Attila és én”
